BUDAPESTI IFJÚSÁGI SZOLGÁLTATÓK

Rólunk

2022 tavaszán felmerült az igény a szorosabb együttműködésre a Budapesten tevékenykedő ifjúsági közösségi terek, ifjúsági szolgáltatók és a fiatalokkal dolgozó szakemberek között. Több online és offline találkozó előzte meg a döntést, hogy egy hálózat építésébe kezdjünk, melynek elsődleges célja egymás munkájának segítése, a tudásmegosztás, a közös gondolkodás, ami által még szélesebb körben és még professzionálisabb módon nyújthassuk – vallási és politikai ideáktól mentesen – szolgáltatásainkat a fiataloknak.

A hálózatépítés során igénnyé vált egy olyan felület létrehozása, ahol a szervezetek láthatóvá, kereshetővé válnak fiatalok, szülők és más szakemberek számára is.

A honlapon szereplő helyeken ifjúságsegítéssel, fiatalokkal való szociális munkával és közösségszervezéssel foglalkozó szakemberek dolgoznak. A különböző helyek programjai önkéntesen, anonim és ingyenes módon látogathatók.

Ha találsz olyan szervezetet a közeledben, melynek programja felkeltette érdeklődésedet vagy szívesen ajánlanád valakinek, keresd fel őket nyitvatartási időben, vagy vedd fel velük a kapcsolatot elérhetőségeik egyikén.

Ha szakemberként szívesen csatlakoznál a budapesti közösségi terek csapatához, keresd kapcsolattartónkat!